Ha valamivel ki lehet kergetni a világból, azok a hiedelmek és a babonák.

Szóóóval sorra veszem, hogy nálam-mi hogy alakult, a végeredmény pedig ugye kisfiú :)

- ha hányingered van, lány: nem talált...**rva szarul voltam, és fiú.

- ha édeset kívánsz, lány: nem...3 hétig csak édes ízre vágytam.

- ha száraz a kezed, fiú: oké, ez mondjuk bejött, de ennek racionális oka volt kérem szépen.

- húsundor: lány...még most sem tudok ránézni a húsra, nem jött be.

- kínai naptár szerint is kislánynak kéne lennie :D

- inga módszer (ez a legjobb!): a gyűrűdet lógasd fel egy madzagra a hasad fölé (hát, nekem az nem volt, de a fülesem is megtette); ha köröket ír le, fiú, ha jobbra-balra leng, lány. Nekem mindkettőt csinálta, felváltva. :))

- ha 140 feletti a szívverése a babának, lány, alatta fiú: nálunk 152 volt.

Szóval: ultrahang. Ott megmondják. Habár néha elnézik, és a lányokból olykor még lehetnek fiúk, fordítva nem annyira. :)

Elsőre ez eléggé furán jött le nekem is, aztán rájöttem a miértjére. Az egy dolog, hogy az első trimeszterben örültem, ha az előírt napi 160 gr szénhidrát helyett 100-at le tudtam tuszkolni valahogy; de a terhesség elejétől kezdve kaptam gyógyszert pajzsmirigy alulműködésre, mert ott derült rá fény. Szóval nem csak az inzulinrezisztenciától nem tudtam fogyni, hanem egy jó kis TSH alulműködés is bejátszott. Csak ebbe kicsit idegesítő belegondolni, hogy tényleg ennyin múlt a nem-fogyás idáig. Reggelente fél szem gyógyszeren. Kemény diétával, sporttal nehezen ment csak le rólam pár kiló. Most már rendesen eszem, mégis továbbfogytam, 2 hónap alatt 9 kg-ot, ezért gyanakszom a pm alulműködésre.

Sosem hittem volna, hogy majd pont babavárás közben indul el a dolog, de nem akarok panaszkodni. A babának elvileg nem árthat, ellenben, ha maradt volna magasan a TSH-m, az igen.

Nagyon picit már látszik a hasam egy hete (azaz a 14.héttől), de azért az a kifejezett terhes kinézet még várat magára egy ideig.

Mert babásan kihagyhatatlan tükörben selfie-zni, csak mondom.

A 12. héten esedékes genetikai ultrahangtól azért rendesen féltem az előzmények tekintetében, alig vártam, hogy újra láthassam a babát, és hogy azt halljuk: minden oké vele.

Április 29-én a Rózskert Medical Centerbe mentünk. Itt iszonyat erős gépek vannak, profi szakemberek és egy csomó plusz szűrési lehetőség. Szóval ha valaki 12 hetes genetikai ultrahanghoz keres helyet, nagyon jó szívvel javaslom őket (toxémia szűrés, kombinált teszt vérből, kb.35 perces ultrahang: 45.000 Ft, szóval érdemes rá félretenni, nem egy olcsó móka, de mi is  inkább biztosra akartunk menni...)

Már a vetélés után azt éreztem, hogy legelsőre jönni fog a baba, és fiú lesz. Persze tudom, hogy 50-50%, de annyira erre készültem, hogy meglepett volna, ha kislány. Persze kb. a vizsgálat 30.percében tudtuk csak meg, sőt, a doki még egyszer azt is mondta,h. "na gyere, kislány, gyere", ott picit meglepődtem, de aztán elnézést kért, hogy csak énekelgetett. :)

És tényleg fiú! :)

Azóta picit nyugodtabbak vagyunk (főleg én, a férjem eddig sem volt egy idegbeteg típus szerencsére). :)

Mit néznek a 12 hetes szűrésen?

- mindent...de komolyan

- tarkóredő, orrcsont

- szív, véráramlás (babáé és anyukáé is)

- végtagok

- rekeszizom

- gyomor (azt hiszem húgyhólyagot is)

- agykamrák

- gerincoszlop

- ezen felül vérvizsgálattal is szűrnek, és az összes vizsgálat együtt egy kockázati arányszámot fog kiadni a 3 legsúlyosabb genetikai rendellenességre (Down, Patau, Edwards szindróma)

Az ottani atyaúristen doki megnyugtatott, hogy a babával minden tökéletesen rendben, sőt, velem is, ne parázzak, már sínen vagyunk.

Holnap töltöm a 15. hetet, már egyre több enegriám van, habár az elbutulás egyre durvább, nem tudom, hogy hová lehet ezt még fokozni....a végén egy amőba szintjén fogok gondolkozni. Jó esetben. De néha olyan nagy, sötét üresség van a fejemben, hogy....mindegy...nagy.

Ez a kedvenc témám, ebből "gyűjtsd össze mindet" játszom. :) Próbálom mindig viccesen felfogni, mert ez szó szerint egy más állapot, tudom, hogy nem tart örökké.

Nagyvonalakban: mint egy folyamatos másnaposság (az a "minek ittam ennyit?!" fajta), és ehhez hozzáadódik egy progresszív elbutulási folyamat is.

Fáradtság, aluszékonyság

Ez nekem a 4.héten már indult, azóta is tart. A 6. hét végéig minden este az volt a célom, hogy legalább fél 9-ig bírjam ki. Néha sikerült, de általában este 8-kor nekem sanyi volt, és kiütve aludtam 11 órákat. Régen nagyon rossz alvó voltam. Most, lassan 12 hetesen kicsit ez enyhült, de elég változó. Ugye feküdnöm kellett végig, de másképp szerintem nem is ment volna. 

Update 2.trimeszter: már nem akarok állandóan aludni, de kifáradok 10 m-en is...szánalmasan picsogok bárminemű mozgástól.

Émelygés, hányinger

Olyan szerencsés vagyok, hogy életemben egyszer hánytam magamtól, mandulaműtét után, mikor kb. 2 dl vért nyeltem. Hiányzik belőlem ez a reflex. Most a 6.héttől kb. a 10.hétig rettentően szenvedtem: hányni sosem sikerült, de az üvöltve ökelendzés a sírásig mindennapos volt. Ennek hála egy hónap alatt 6 kg-ot fogytam (update: 2 hónap alatt 9 kg-ot), pedig édesanyám 3 naponta megfőzött helyettem, és hordta át a kajákat. Ezúton is köszi anya, Te mindent megtettél. :) A 10.héten volt pár jó napom, de aztán kicsit megint visszajött. Alapból a kedvenc kajám a kecskesajt,
 most ha rágondolok...mindegy, hagyjuk...

Ráadásul hús-undorom van, de úgy nagyon. Remélem, és állítólag nem árthat a babának, de egyszerűen nem megy le. Csak a levesek és néha az édesebb dolgok csúsznak. Na, meg a kínai pirított tészta. Nemrég volt olyan drága édesanyám, hogy hozott nekem. Hidegen kezdtem el betömni az arcomba....és közben elsírtam magam. Teljesen szürreális lehetett kívülről, de olyan örömöt éreztem attól az íztől, hogy bőgtem.

Update 2.trimeszter: már tudok enni, sőt....néha rámtör 1-2 perverz kaja iránti vágy, de tartom magam, mert muszáj.

Sírás. Bármin. + a jó öreg idegbetegség

Csak 1-2 példa:

- az ominózus kínai burkolás

- a Csajok háborúja c. borzadmányon 6x bőgtem

- a KFC-s reklámban a kiskutyus....most is elsírtam magam, ahogy leírtam...annyira aranyos!!!

- egy gagyi sorozatban kiderült, hogy 2 idősíkon mozog a történet, ez egy 10 perces felvonás volt a szüttyögésből

- almát szerettem volna enni, 2-őt is meghámoztam, de egyiket sem ettem meg, különböző okok miatt...ezt egy 10 perces sírás követte, hogy "nekem ennyi sem jár" (?!)

- megláttam a C&A baba részlegén a kisfiú cuccokat...hüpphüpphüpp, zsepi, hüpphüpp...

 - önmagamhoz képest is lobbanékony vagyok, de ezt csak szimplán úgy fejtettem ki a férjemnek, hogy szókimondóbb lettem (ezen azóta is röhög, mivel amúgy sem tudtam soha befogni a szám)

- bármin felhúzom magam, és nagyon

Szerencsére azért van annyi önkritikám, hogy én sem tudom komolyan venni magam ilyenkor, és így inkább röhögök egyet.

 Víz problémák

Azaz: óránként járok mosdóba (és nem ám fokozatosan erősödik az inger, hanem belém hasít a felismerés, és akkor rohanás), rengeteget iszom, mindezek ellenére olyan száraz a bőröm, mint egy rinocéroszé. Talán most találtam meg a megoldást: saját készítésű kakaóvaj+kókuszolaj keverék. Ezzel kb. 12 órán át elvagyok. Ha alszom, mert úgy nem érzem.

Update 2.trimeszter: megszűnt! :) állítólag a 3.trimeszterre újraindul a buli, addig kiélvezem ezt az időszakot.

Állandó szédülés, alacsony vérnyomás

Hirtelen felkelésnél kb. 10 mp-re besötétedik minden. Ahogy írtam feljebb is...mint egy állandó másnaposság. Szóval a taktika ugyanaz, mint az időseknél: először felülés 2 percig, aztán lassan felállás, majd pár mélylevegő, és ha még mindig nem kerültem vissza vízszintbe, akkor indulás. Ez csak akkor vicces, ha hirtelen kell pisilnem. Minden másodperc számít.

Update 2.trimeszter: azóta ez még rosszabb, a vérnyomásom rendszeresen 100/70 alatti. Ha ideges vagyok.

Elbutulás

Nem, nem vicces. Mondat közben elfelejtem a gondolat elejét, és sokszor egyáltalán nem jut eszembe, hogy mit is akartam. Egy bazi nagy műanyag tálcát be akartam passzírozni a mikróba. Bevettem a gyógyszereket vagy nem (ez napi szintű...)? Hogy mondják azt a...azt a.....túró....izé...tejfölös túró.....meg az a másik...ajtó! A magassági terhes vérnyomás kifejezésen 5 percig gondolkodtam, hogy mi nem stimmel vele...aztán rájöttem, még ha lassan is. Néha teljesen értelmetlen okfejtésekbe kezdek, de ilyenkor életbe lép az első probléma, amikor közben el is felejtem, hogy mit szerettem volna mondani. Remélem ez csak annak a jele, hogy a gyerek okosabb lesz nálam.

Update 2.trimeszter: mi volt a kérdés?

Ebben a témában temérdek oldalt olvastam el, a magyartól a külföldi tanulmányokig, össze-vissza mindent. 3 hét vérzés alatt, 0-24-ben fekvéssel nem volt jobb dolgom. Semmiképp sem okoskodni szeretnék, mert ha valamire már csak 1% esély van, és azok pont mi leszünk, akkor tudom, hogy sovány vigasz egy táblázat. Iránymutatásnak azonban hasznos lehet.

A saját dokim szerint minden megtermékenyülés 50-70%-a végződik vetéléssel. Ez így nagyon magas arány, viszont ezeknek a nagy része csak ún.kémiai terhesség, azaz a pozitív tesztig sem jut el a folyamat.

Ez egy statisztika, ami átlagot számolt több oldalon feltüntettett számok alapján, de a forrás szerzője is kiemeli, hogy ez a nagyon durva átlag, ami nem veszi figyelembe a kort, a korábbi vetélések számát, és hogy volt-e már szívhang.

Itt pedig már arról van szó, hogy a szívhang megjelenése után miképp alakulnak az arányok, két különböző tanulmány alapján:

Forrás megtekintése: itt

Szóval ez nem annyira fekete-fehér, mint ahogy mi azt szeretnénk, hogy legyen.

Vetélés lehetséges okai az első trimeszterben:

Genetikai probléma: ez a leggyakoribb, nem durrogtatnék kliséket, hogy "jobb is, ha elmegy a beteg baba" és társai, mert attól még rohadtul fáj az elvesztése. Megelőzhető? Nem. Valami rosszul sült el, kivédhetetlen.

Hormonális eltérések: szintén nem ritka. Idetartozik az inzulinrezisztencia, PCOS, pajzsmirigy problémák, és minden ezzel összefüggő endokrinológiai betegség. Ez olyan, mint a dominó, minden-mindennel összefügg, ha az egyik érték borul, minden borul. Megelőzhető? IGEN! Ha kicsit is azt érzed, hogy valami nem oké, ne hagyd magad lerázni, és vidd végig a kivizsgálásokat. Én a saját példámból okulva, minden babára vágyó társamnak azt javasolnám, hogy menjen el szépen már a próbálkozás előtt egy teljes hormonprofilra. Mert itt még rosszabb a vetélés, amikor a baba rendben fejlődetett volna, csak nálunk nem stimmelt valami, ami viszont kezelhető lett volna. Gyakori a progeszteronhiány, Magyarországon szórják, mint a fruttit az első 12 hétben, külföldön pedig csak elvétve. Léteznek növényi alapú progeszteron krémek is, melyek nem vénykötelesek, érdemes kicsit utánajárni, mert ártani nem tud, de ha hiány van, bajt okozhat. Nekem a vetélés után automatikusan adták.

Anatómiai eltérések: kezelhető, sima hüvelyi ultrahanggal felismerhető, ha kompetens az orvos

Fertőzések: kis odafigyeléssel kivédhető, vagy ha már baj van, sokszor még menthető a baba

Emelgetés (?): ha vérzés van, tilos, ezt én magam is tapasztaltam, rosszul esett közben hajolgatni és bármit megemelni. Ha sérülékeny a terhesség, veszélyes lehet. De ha megnézzük a 2-3. gyereküket váró anyukákat, nem fogja beemelni magát a gyerek az etetőszékbe, mégsem vetélnek el. Szóval ez olyan mérlegeljünk és tapasztaljuk ki téma szerintem. Illetve tilos hasból emelni, az sicher.

+1 Stressz (?): ez elég sok helyen vitatott, nyilván nem hasznos, és egy durva magánéleti válság akár előidézheti a vetélést, de a napi átlag stressz nem szokott bajt okozni. Én "kiváló" idegállapotban csináltam végig az első trimesztert, hiszen túl voltam már egy vetélésen és 3 hétig véreztem. Az viszont tény, hogy szerencsésebb a kiegyensúlyozott lelkiállapot ilyenkor is.

Hogy mennyi időt kell várni a vetélés után a következő babáig, szintén nagyon változó véleményeket lehet hallani.

A várjunk 2 ciklust-tól az 1 évig, sokfélével találkoztam. Mi 3 hónapot vártunk, ez a leggyakoribb javaslat. Külföldön pedig a 2 ciklus kivárása. A nagy öregek pedig tuti, hogy 1 évet fognak mondani. Ami a legfontosabb, hogy lelkileg rendbe jöjjön az ember. Nem könnyű, de muszáj elengedni a meg nem született babákat.

A habituális vetélés (legalább 2 baba elvesztése) egy nagyon nehéz téma, és szerencsére nem tudok róla sokat. Ott már az összeférhetetlenségtől, az immunológiai és genetikai problémáig rengeteg dolog jöhet szóba, erre specializálódott intézmény felkeresése szokott következni, ez viszont nagyon ritka, a párok pár százalékát érinti csak szerencsére.

Az a típusú ember vagyok, aki utálja, ha nem tud valamit. Ebből következik, hogy minden témában kutakodok, míg nem kapok egy nagyjából pontos képet és választ.

Mivel ez rohadt sok időt emészt fel (nem mintha nem értem volna rá a 4 hét fekvés alatt), gondoltam, összeszedem őket, hátha egyszer valakinek jól jön.

Ezek a saját tapasztalataim és olvasgatásaim eredményeképp gyűjtött válaszok, nem végeztem orvosit, azaz nem szakvélemény egyik sem. :)

1. Mikor érdemes tesztelni?

Tudom, hogy a várakozás a legnehezebb, de leghamarabb az elmaradt menzesz napján. Sőt, inkább érdemes ráhagyni 1-2 napot, és reggel tesztelni, akkor magasabb a hcg koncentráció. 1-2 gyártó ígéri, hogy már előtte 4-5 nappal is kimutatja, de nekem egyik terhességnél sem jött be. És ha 1 tesztnél nem állsz meg, nem vagy hülye. Én 3-at csináltam. Üdv a klubban. :)

 2. Mikor érdemes először felkeresni a nőgyógyászt? Mit fog látni?

Én a 6.hetet lőttem be, de a fájdalom miatt a 4.héten mentem.

4. héten (azaz mikor elmarad a menzesz) petezsákot;

5. héten petezsákot és szikhólyagot, esetleg embriót;

6. héten petezsákot, szikhólyagot és embriót, várhatóan szívcsőpulzálással láthat a doki.

Azaz: akármilyen nehéz is várni (megint), ha nincs elviselhetetlen fájdalmad, nem vérzel, akkor 6.héten. Különben jön az izgalom, hogy nem túl kicsi-e, hol a szívhang, nem méhen kívüli-e. A fent leírtak akkor érvényesek, ha kb.középidőben fogant a baba. Ha nem, akkor nyilván minden csúszhat előre vagy hátra.

 3. Ittam, gyógyszert szedtem, buliztam, bungee jumpingoltam, mert nem tudtam, hogy terhes vagyok.

Elvileg egyik sem okoz gondot, de azért ne drogozz, és ne köss ki a detoxban. Az nem biztos, hogy jót tesz.

 4. Vérzés, pecsételés, barnázás, görcsök

Amíg nem menzesz jellegű a dolog, addig az okosok szerint nagy aggodalomra nincs ok. Én ugye 3 hétig (6-9.hétig) vérezgettem, a dokim annyit mondott, hogyha vetélek, azt higgyem el, hogy észre fogom venni: akkor menjek kórházba, ha szövetdarabos vérzés és a menzesznél erősebb görcseim vannak. Minden más beleférhet, csak feküdjek.

Lehetséges okok:

- emlékszik a szervezet, hogy most lenne aktuális a menzesz

- progeszteron hiány (erre adnak Utrogestant vagy bármely más nevű progeszteron készítményt)

- hematoma (alakulnak bent a dolgok, elrobban egy ér és ez nagyon lassan ürül, jobb esetben csak felszívódik; ez az elején veszélyes, mert kimoshatja a babát); Rutascrobinnal és fekvéssel kezelhető, több hétig is tarthat, mire elmúlik

- kezdődő vagy fenyegető vetélés, de vérzés a terhességek 20-25%-ában előfordul, és ebből 50%-nál mégis minden jól fog alakulni, azaz nem kell azonnal pánikolni (ebben rutinos vagyok, de tényleg felesleges)

 5. Veszélyes kaják és kerülendő tevékenységek

Nyers vagy nem teljesen átfőtt/sütött húsok, halak és tojás; pasztörizálatlan tejtermékek (lágy sajtok, de mindig az összetevőket kell megnézni); alkohol; egyes gyógynövények; mosatlan zöldségek és gyümölcsök; drogok; kávéból napi 1 mehet; és úgy kb.ennyi.

6 millió másik dolgot is írnak a neten, de ha mindent elhiszünk, kb. semmit sem fogunk enni. Én cukrot nem eszem 1.5 éve, de az édesítőszeres dolgokat most kerülöm (eritrit, stevia, szukralóz oké, csak az aszpartámot és a többi mesterséges cuccot minimalizálom).

- forró fürdő, szauna (vérbőséget okoz)

- én kerülöm a közös fürdős helyeket is, könnyű összeszedni bármilyen fertőzést

- extrém tevékenységek (ne most kezdjünk el tandem ugrani)

- ne kerüljön állati ürülék a szervezetbe (azaz ha van cicád, kutyád, ollé, nekem is van, de az ürülék szedést nem én csinálom,  gyakrabban mosok kezet, és hagyjuk a nagy arcnyalogatásokat is egy időre)

 6. Fertőzések

Ilyenkor legyengül az immunrendszer, hogy a babát ne lökje ki a szervezet, így bármit könnyebben kapunk el. Felfázás és gomba a leggyakoribbak, elvileg nem okoznak gondot, ettől függetlenül kezelni kell őket; egyes bacik és vírusok viszont veszélyesek lehetnek. Azaz, ha tünet van, inkább lásson orvos, de nem valószínű, hogy nagy a baj. Nekem a 7.héten volt felfázásom, kaptam rá egy 1 napos antibiotikumot (Monural port), azóta pedig tőzegáfonyát szedek (arra érdemes figyelni, hogy ne legyen mellette más komponens is).

7. Alhasi fájdalom

Normális, nő a méh, nyúlnak a szalagok. Nekem a 6.héttől konkrétan olyan fájdalmam van nevetéskor, tüsszentéskor és köhögéskor, hogy megtanultam: ezek előtt előre kell hajolnom, berogyasztott térdekkel, így elkerülöm a földre borulást az intenzív fájdalomtól. Azaz szurkálhat, húzódhat, feszülhet, rövid ideig görcsölhet (de nem órákon át). Ha viszont nagyon görcsölsz, inkább doki.

 8.Terhes vitaminok

Kb. ugyanazt tudja az összes, én Femibiont szedek, mellé napi 2000 NE D-vitamint, 2 naponta fél szem folsavat és magnéziumot. Az óriásbabák a legújabb tanulmányok szerint nem a terhes vitaminoktól születnek, terveim szerint a 2. trimesztertől majd csak heti 1-2x fogom bevenni.

És itt tartunk most, 2017.04.19-én, 11 hét+1 napnál. Tegnap mentem kontrollra az sztk-s dokihoz, hogy felszívódott-e a hematóma. Jessz, eltűnt! :)

Most kezdem úgy érzeni magam, ahogy kéne már 7 hete. Kiegyensúlyozottan, boldogan, optimistán várok minden elkövetkezendő napot. Látni az ultrahangon a mi kis bogyónkat...ide-oda mászkált, mozgatta kezét-lábát (komolyan úgy nézett ki, mint aki integet..:) ). Csodálatos volt. CRL-re már 4 cm (fejtetőtől fenékig), ha a kis lábait is hozzáadjuk, már kb.7 cm-es. :) Sosem éreztem még életemben hasonlót, mint mikor tegnap láttam őt. Olyan hihetetlen és eufórikus érzés: 2 sejtből most már egy mini ember pattog fel-alá. Nagyon bízom benne, hiszek benne, hogy erős. Elvégre kibírt 2 nagy vérzést, görcsöket, elkeseredett bőgéseket, az 50-50%-os esélyeket.

Ő bennem van, ott él, és én gondoskodhatok róla. Ez olyan ösztönösen húderohadtjó érzés. :) Már nagyon picit domborodik is a hasam, az orvos is megjegyezte, és állandóan megsimogatom. Hiszek benne, hogy érzi a baba a törődést, és hogy ez valamiféle kapcsolatot teremt kettőnk között. A doki szerint most már elég jók az esélyeink, már nem kell 0-24ben feküdnöm, de mindent csak óvatosan. Mondjuk kérhetné az ellenkezőjét is, kb.a létezésre is alkalmatlan vagyok a sok rosszul léttől. Azonban ezt kicsit sem úgy élem meg, hogy jajistenemdeszenvedek. Nem mondom, hogy fizikálisan a topon vagyok, sőt...

Ez azonban nem rólam szól. Most valami sokkal fontosabb célért küzdünk, amiért felőlem akár üvöltve is hányhatnék egész nap. Megéri.

Persze tudom, hogy a szar bármikor odacsaphat (mert az olyan ugye), de azt is, hogy valószínűbb a pozitív végkifejlet. Most már merek a jövőre gondolni, a november elejére, hogy szülők leszünk. Ránézek a férjemre, és olyan boldog vagyok... egy kis ember van úton...kettőnkből.

03.15.

A március 6. óta tartó, kőkemény 9 napos örömünket március 15-én felváltotta a páni félelem. Egész nap fájt a hasam, majd este nagyon erősen kezdtem vérezni. Elsőre, mikor ezt felfogtam, teljesen érzelemmentes robotra váltottam. Oké, akkor én most vetélek. Ez van, legyünk túl rajta. Táskába bepakoltam, mert akkor ugye műtenek, taxi, és már indultunk is.

Olyan szerencsés vagyok, ismét dr.Lelketlen volt bent. Oh, hát ez fantasztikus, hurrá. Mindegy, leszarom, haladjunk. Volt annyi eszem, hogy meg is mondtam neki, mi anno már találkoztunk. Nem emlékezett, úgyhogy elmeséltem neki. Ugye a túlfejlett igazságérzet...úgy már eszébe jutott. Nem volt jobb dolgom, mint beszólni...meg agyam sem. Ez történik, ha beletaposunk valakibe. Miközben már vizsgált, szóba került, hogy ki a fogadott orvosom. Épp ő is ügyeletes, akkor behívja. Megkönnyebbülés, ismerős arc. Jöjjön, aminek jönnie kell. Majd megszólalt a saját dokim:

"1.3 mm-es élő embrió, szívcsőpulzálás látható."

Odakaptam a fejem, valószínűleg iszonyat ostobán nézhettem rá. Sok minden átfutott az agyamon, de hogy él? És méretben is kornak megfelelő? Azt hittem, hogy vetélek, már az örökbefogadáson gondolkoztam várakozás közben. A méhszáj zárt, a vérzés elállt, a baba él. Csak néztem magam elé. Él.

No, de a vérzés semmiképp sem jó, 50-50%, hogy rendben leszünk-e.Ollé. Fekvés a 12.hétig. Csak fekvés. Nincs munka, nincs házimunka, nincs séta, semmi sincs. Csak fekvés és nyugalom. A babáért természetesen bármit, így egy pillanat alatt átrendeztem az agyam a következő időszakra. Pénteken kontroll, ott már 2.6 mm-es volt a kis csoda, vérzés abbamaradt. Fekvés, fekvés, fekvés....2 hét múlva kontroll. Másnaptól viszont folyamatosan, minden nap vérezgettem. Nem nagyon, ezt hívják pecsételésnek, de az állandóan jelen volt. Iszonyat aggasztó. De persze ne idegeskedj, csak feküdj. Life-challenge.

03.26.

Nem tudom másképp mesélni: reggel azt hittem, hogy bepisiltem. Jött a horror, folyik belőlem a vér. Nem picit, nem pecsételve, hanem mint a víz, folyik. Folyamatosan. Oké, akkor bejött a rosszabbik 50 %, és mégis elmegy a baba. Megint taxi, megint kórház. Az út közben viszont jött egy érzés: a baba él. Úgy legyen. Megint dr.Lelketlen dolgozik. Miért ne, ugye? Épp a folyosón beszélt egy másik orvossal. Kurvaanyádfejjel rám néz: igen?! Elmondtam, hogy 11 napja is véreztem, most újra. Majd ezt követően a tőle megszokott paraszt stílusban odavágta:

"Emlékszem magára, ehh, úgy készüljön, hogy most bent marad."

Alapvetően semmi gondom azzal, ha bent tartanak, amennyiben tényleg indokolt, de amíg nem vizsgált meg, nem tudunk semmit, addig ezt egyértelműen pusztán dühből, nem megalapozva mondta. Biztos, hogy az előző 2 hét, az ő előző bunkósága és a hormonok is odavágtak, mert ebben a pillanatban nálam lehúzták a rolót. Míg vártunk rá, kb.200 vol a pulzusom és le tudtam volna tépni az arcát, amiért megint 0 empátiát tanúsítva ekkora paraszt volt. 

Behívott minket. Majd tompítani próbált a férjem szerint, hogy ő nem azért mondta, stb...az a baj, hogy nekem ott már kikapcsolt a "kórházban vagy, orvossal nem toszakodunk" agyi partícióm. Szóval visszaszóltam. Ő is. A férjem próbált lecsitítani, de hiába. Ez folytatódott, miközben félmeztelenül a vizsgálóasztalon voltam. Ennél a pontnál közölte:

"Mi nem azért vagyunk, hogy maga bejárkáljon ide."

Nos, itt olyan mélységet értünk el, hogy szívem szerint torkom szakadtából üvöltöttem volna vele, majd felrúgtam volna. Tekintve a korábbi cardio kick-box edzéseket, szerintem sikerült is volna. Ennek ellenére csak szimplán megkérdeztem, hogyha másodszor ömlik belőlem a vér és vasárnap van, akkor hova kéne mennem? Elvégre erre van a területileg illetékes kórház.

- Igen, maga tényleg vérzik. (Tudom, köszönöm.).

- Zárva van a méhszáj?- tudtam, hogy kb. ezen múlik minden jelenleg.

- Mindent mondok majd én, jó?!- ez csak azért volt szemétség, mert ő addigra már látta, hogy zárt...de oké, fasírtban vagyunk, akkor szivass csak, maradt még pár percig a kétely.

Az ultrahangon "1.2 cm-es embrió, 140-es szívveréssel". Életem legszebb hangja volt az ő kis dobogása. Elsírtam magam.

Ezután a dühömet felváltotta az eufória, még valami olyasmit is benyögtem, hogy nem a doktor nő ellen irányult a dühöm (ezt meg miért mondtam?! amúgy de, rá voltam mérges, nem tudom, hogy milyen zárlat volt az agyamban egy pillanatra, gondolom a megkönnyebbülés), de ő azért beközölte:

"Látom, hogy maga egy idegroncs."

Részben igaza volt, de:

1. A novemberi vetélés,  a mostani másodszori vérzés után azt gondolom, hogyha nem is helyes idegroncsnak lenni, de normális érzelem;

2. Nem hiszem, hogy orvos ilyet mondhat egy páciensnek.

Be akart fektetni a kórházba, mert hogy tuti feküdjek. Én nem tudtam már ott józanul gondolkozni, így szerencsére a férjem eldöntötte: nem, majd ő vigyáz rám, otthon tudok igazán nyugodt lenni, a kórházban csak idegeskednék. Teljesen igaza volt. Dr.Lelketlen pedig elmondta, hogy oké, saját felelősségre megyek, de ha kivérezve kerülök be vetéléssel, akkor sem tudnak majd feltétlenül azonnal ellátni. Köszönöm a burkolt beszólást, oké, akkor majd kivárom a sorom. Kivérezve. Ugye.

04.05.

A 9.héten egy 5.orvos is megvizsgált, mivel megint elég durván éreztem, hogy tuti nem normális ez a mennyiség, és itt már valami le is vált valahonnan, ez rohadtul megijesztett. Igaz, hogy ez a doki is a súlyos empátia-hiánnyal küzdők egy mintapéldánya volt, de észrevette, hogy egy hematóma okozza a vérzést már 3. hete. Viszont nem a legrosszabb helyen van, és látszik, hogy már ürül és kezd felszívódni. Fekvés-no stressz- rutascrobin-progeszteron pótlás. 2 hét múlva kontroll. Mivel már tudtam, hogy tuti nem a baba miatt vérzek, kicsit megnyugodtam. 4 nappal később leállt mindenféle vérzés. Egyre nőtt az optimizmusom. :)

Mi sem hittük el, hogy ekkora szerencsénk lehet, de a vetélés utáni 3. hónapban, legelsőre megfogant a mi újabb kis csodánk. :) Ami furcsa volt, hogy januárban egyszer volt egy ilyen bevillanásom: elsőre sikerülni fog és kisfiú lesz. Kicsit legbelül érztem is, már a teszt előtt: két számomra nem túlzottan preferált kaját veszettül kívántam. Sűrített paradicsomot és kefírt. Persze ott még nyert a pesszimizmus, nyilván csak hülye vagyok és ezeket kívánom. 

Aztán 02.28-án este megjelent az a bizonyos két csík. Szó szerint remegtem, könnyeztem és percekig csak káromkodtam. :) Aztán 10 perc után eltűnt a csík. Miiiivaaaan? Ez most mi? Most akkor van baba vagy nincs?! Aztán lehiggadtam, egyrészt esti teszt, másrészt korán csináltam, majd másnap reggel. Ami végül éjjel lett, ki ne ébredne fel emiatt 2-kor, ugye? :) És igen, ott már egyértelműen 2 csík volt, ami azóta is látszódik. :)

03.06. 5.hét

Teljesen hülye ötlet és felesleges ilyen korán felkeresni a dokit, mert nagyjából annyit tud megállaptani, hogy nem méhen kívüli-e a terhesség. No de, nekem 3 napja olyan bal oldali fájdalmam volt, hogy húztam magam után a lábam. Kicsit rágörcsöltem, hogy rossz helyen tapadt meg a baba, mert az életveszélyes is lehet, így elmentem az sztk-ba. A választott orvosom csak 03.17-re adott időpontot. Sztk-s doki véleménye:

"2 mm-es a petezsák. Ez túl kicsi asszonyom, akárhogy is számolom. Szerintem ez egy elhalt terhesség, de nem küldöm el most azonnal kaparásra, várjunk még egy hetet. Illetve a bal petefészkében egy 4 cm-es ciszta van, ez lehet a fájdalom oka." Próbáltam még kérdezgetni az esélyekről, de leoltott, hogy hiába vitatkozok vele, a tényeken nem változtat, Viszontlátásra!

Lendületből idegösszeroppantam. Most tényleg? Ennyi? Kaptunk 6 napot és újra ugyanaz megismétlődik? Nem akartam elfogadni, és átmentem az Uzsoki kóházba, ahova tartozom. 3.5 órát vártam. 2x akartak elküldeni, miközben csak sírni tudtam. Lehet, hogy ez nem így alakult volna, ha előtte 3 hónappal nem  veszítünk el egy babát, de nekem ez a legrosszabb rémálmom volt. Egyszerűen nem voltam magamnál. A férjem be akart jönni, de mondtam, hogy ne, mert amire beér, talán végzek is, és úgysem tud segíteni.

A történetünkben visszatérő szereplő lesz egy rezidens nő, legyen a neve fiktíven dr.Lelketlen (higgyétek el, hogy most ezen 5 percet ültem, mert csak válogatott trágár szavak jutottak eszembe a jellemzése kapcsán). Ő harmadszor ment el mellettem a 3 óra alatt, miközben úgy sírtam, mint akinek összeomlott az élete. A 3.alkalommal megkérdezte, hogy mi a bajom? Elmondtam, hogy lehet, hogy elhalt terhességem van, és pár hónapja már egyszer vetéltem. Jó, majd jön az ügyeletes orvos. Na itt voltam annyira hülye, hogy megkédeztem: "Ön esetleg meg tudna vizsgálni, kérem?" És amit itt kaptam a szemét-mocskos pofámra, amiért ezt meg mertem kérdezni...belém égett.

Kihúzta magát, és a következőt vetette oda foghegyről, eltorzult arccal: "Nem, mert az szabályellenes lenne! Nem vizsgálom meg! Én is emberből vagyok, van munkaidőm és amúgy is éhes vagyok!" Az utolsó részt már nekem háttal sziszegte, majd bevágta az ajtót. Én mindent elhiszek és egészen empatikus embernek tartom magam. Megértem, hogy sokat dolgozik, hogy alul van fizetve és hogy szar pillanatban mertem kérdezni. De hogy mi az anyádvan? Ezt miért így kellett? Egy "nincs rá lehetőségem" pont elég lett volna. Ellenben a leosztásától már a 0-pont alá süllyedtem érzelmileg, 0 tartás, 0 optimizmus és már kontroll nélkül bőgtem, hogy ez még mi a szarért rúg belém, ha látja, hogy teljesen kikészültem?

Nemsokára végre megérkezett az ügyeletes, másik rezidens orvos: nagyon-nagyon kedvesen kikérdezett, megvizsgált, készített ultrahangot, ahol ő is látta a 2 mm-es petezsákot, de azért behívott egy másik orvost is. Ugyanaz lett a mérési eredmény. Gondoltam oké, akkor ennyi. Tényleg elhalt. Ők is csak ekkorának látják. Félve, de megkérdeztem: akkor most tényleg baj van? Tényleg túl kicsi?

"Nem, dehogy is! Miért gondolja így? Ez egy 5 hetes terhességnél teljesen normális, sokszor semmi sem látszódik ilyenkor. Örülhetünk, hogy már ennyit látunk."

Hogy az sztk-s doki miért mondta, hogy gáz van? Elképelésem sincs. Elmúlt 70 éves, talán elszámolta magát, nem tudom...

Akkora megkönnyebbülést éreztem, hogy elsírtam magam. Megint. Csak most örömömben.

Nem mondom, hogy visszasírom ezt az időszakot. A baba nov.9.körül állhatott meg, nov.16-án derült ki egy ultrahangon, az én dokim azt a modern nézetet vallotta, hogy várjuk meg, míg magától indul el a vetélés. Én mindent megpróbáltam: leittam magam, vettem be gyógyszert, szétforráztam magam a kádban és sportoltam is. Mindezt életem legszarabb lelkiállapotában, de semmi. Így megkértem, hogy jegyezzen elő műtétre, egyszerűen nem fog beindulni mostanság, lelkileg pedig ez óriási teher. Mármint egy halott babával élni. 16 napig.

Így november 25-én jött el a műtét napja, erről szintén írtam korábban.

"Apokalipszisre készültem. Rettegek a kórházaktól, az orvosoktól, az ottani kiszolgáltatottságtól. A férjem sem jöhetett el velem az intézményi protokoll miatt, így egy péntek reggel egyedül mentem be a kórhåzba. Megbeszélt időpontban érkezem, betegfelvételen várok. 2 sor van, a bal oldali csigalassúsággal halad, a jobb oldali üres, és a hölgy Farmerama-t játszik online a számítógépén (tükröződött mögötte az ablak….most már vicces, de ott nem volt az). Kb. fél óra után sorra kerülök és közli a lány: üljön le, nincs hely az osztályon. Én meg, mint egy droid, megteszem, rám nem jellemzően, akadékoskodás nélkül. És agyalok… Mi az, hogy nincs hely? Na jó….engem innét nem küldenek el…újra sorba álltam, megint 20-25 percig. Ismét ugyanaz: nincs hely az osztályon, üljek le és várjak. Itt volt az a pont, hogy a legkorrektebb modoromat elővéve megkérdeztem finoman: „rendben, leülök, de pontosan mire várok? Mert én ma addig innét nem megyek el, míg nem műtenek meg, előjegyeztek.” Nincs hely az osztályon, de talán lesz a vizit után. 4-en vártunk ott, ebből 3-an élettelen babával. A helyzet abszurditásán már nevetnem kellett. Végül hívtam az orvosomat, és rá 10 percre felküldtek az osztályra.

2012-ben a KDNP megvétózta az ún. abortusztabletta legalizálását. Amilyen korrupt országban élünk, részben értem…részben viszont a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire kicsesznek az olyan nőkkel, akiknél a vetélés nem spontán. Mert hogy aki még nem szült, azt a műtét előtt tágítani kell. Ez történhetett volna ezzel a tablettával. De hát illegális. Így marad az algapálcikákkal történő tágítás. Részletekbe nem mennék, legyen annyi elég, hogy undorítóan fájdalmas. Rosszabb volt, mint a műtét és az utána lévő 1-2 nap. Köszönjük szépen, KDNP.
Az orvosok és a nővérek olyan pozitív csalódást okoztak, hogy csak kapkodtam a fejem, végtelenül kedvesek voltak. A műtős fiú azért kitett magáért, elég ocsmányul és lekezelően viselkedett, aminek az lett a végkifejlete, hogy nevetésre ébredtem műtét után. Állítólag miután kiabált velem, mert az altatás miatt nem tudtam rendesen felemelni a kezem félig öntudatlan állapotban, elküldtem valahova, elég alpári stílusban. Mea culpa, tényleg nem emlékszem. De utána már mindenkivel kedves volt. Talán megérte."

Ezután pár napig olyan megkönnyebbülés lett rajtam úrrá; azt éreztem, hogy oké, vége. Pedig csak ezután kezdődött meg az igazi lélekszaggató feldolgozás. Nem fogok hazudni: kurvára fájt. A rengeteg kérdés, az üresség, a fájdalom, a rohamokban feltörő sírás. Borzasztó volt. Kb. egy héttel a műtét után csináltunk a férjemmel egy kisebb búcsúztatást, ahol levelet írtunk a babának, majd a levelet közösen elégettük. Mindezt elég sok tömény után. Hát, így is fájt.

Nekem rengeteget segített az edzés a gyászban. Kiadhattam magamból a mardosó lelki fájdalmat, a fizikai szenvedés síkján. 

A műtét után 2 héttel újra munkába álltam, de az első napon elöntött a vér, olyan fájdalmam volt, hogy nem tudtam ülni sem. Kolléganő bevitt a kórházba kocsival. Steril méhgyulladás a műtét szövődményeként. Napi 4 szem antibiotikum, 8 napon át. Helyrejöttem. Testileg.

Aztán karácsony. Hát, azt is csak egy üveg rum társaságában bírtam ki. Na jó, csak a felét ittam meg.

Hogy a házasságunkat miképp érintette?

Sokan figyelmeztettek, hogy számtalan kapcsolat ment már rá egy baba elvesztésére. Az elején nem értettem, de most már világos. Olyan erős érzelmeket él át mindkét fél, hogyha nem elég stabil a kapcsolat és nincs nyílt, őszinte kommunikáció, bekövetkezhet egy eltávolodás. Nekem volt volt 2-3 olyan napom, hogy menekültem a férjem elől, teljesen tudat alatt. Mindenhova elmentem, csak itthon ne kelljen lennem. Majd mikor rákérdezett, jött a felismerés: nem tudok megmaradni mellette, mert a babára emlékeztet és fáj. Ránézek, és azt látom, hogy egy része meghalt. Mivel csodálatos 9 év van mögöttünk, nálunk ez a „válság” pár napig tartott, de láttuk a veszélyét. Viszont meg tudtuk beszélni és egymást erősítve kezdtünk el kijönni a gödörből. Teljes szerelemmel, őszinteséggel, odaadással és megértéssel. Ez egy olyan veszteség, ami még inkább összekovácsolt minket. 

Január elején elutaztam Ciprusra 5 nap erejéig, egyedül. Az hozott egy fajta visszarázódást az életbe, ott kezdtem újra önmagam lenni. Ott 3 este is berúgtam. Így visszagondolva, jó magyar virtusnak megfelelően alkohollal oldottam a szomorúságot. De miután hazaértem, ezt befejeztem, tudtam, hogy sehova sem vezet ez az út. Az 5 napos egyedüllét alatt volt időm magamban lenni, feldolgozni, megkezdeni az elengedést. Rákészülni a következő babánkra. Tudtam, hogy eljön még a mi időnk. Persze 1000 kérdés volt a fejemben és nem túlzás, ha azt mondom, rosszabb napjaimon rettegtem a következő terhességtől. Mi van, ha velünk nem stimmel valami és újra ugyanaz történik? Mi van, ha össze sem jön? Mi van, ha....? Igyekeztem ezeket mindig elhessegetni, néha sikerült-néha nem. Februártól kaptunk újra zöld lámpát, az egy óriási lépés volt, és láttuk végre a fényt az alagút végén. Végig tudtam, hogy Őt, azaz Mogyit majd csak a következő pozitív teszt után tudom majd úgy igazán elgengedni. És valóban.