Mi sem hittük el, hogy ekkora szerencsénk lehet, de a vetélés utáni 3. hónapban, legelsőre megfogant a mi újabb kis csodánk. :) Ami furcsa volt, hogy januárban egyszer volt egy ilyen bevillanásom: elsőre sikerülni fog és kisfiú lesz. Kicsit legbelül érztem is, már a teszt előtt: két számomra nem túlzottan preferált kaját veszettül kívántam. Sűrített paradicsomot és kefírt. Persze ott még nyert a pesszimizmus, nyilván csak hülye vagyok és ezeket kívánom. 

Aztán 02.28-án este megjelent az a bizonyos két csík. Szó szerint remegtem, könnyeztem és percekig csak káromkodtam. :) Aztán 10 perc után eltűnt a csík. Miiiivaaaan? Ez most mi? Most akkor van baba vagy nincs?! Aztán lehiggadtam, egyrészt esti teszt, másrészt korán csináltam, majd másnap reggel. Ami végül éjjel lett, ki ne ébredne fel emiatt 2-kor, ugye? :) És igen, ott már egyértelműen 2 csík volt, ami azóta is látszódik. :)

03.06. 5.hét

Teljesen hülye ötlet és felesleges ilyen korán felkeresni a dokit, mert nagyjából annyit tud megállaptani, hogy nem méhen kívüli-e a terhesség. No de, nekem 3 napja olyan bal oldali fájdalmam volt, hogy húztam magam után a lábam. Kicsit rágörcsöltem, hogy rossz helyen tapadt meg a baba, mert az életveszélyes is lehet, így elmentem az sztk-ba. A választott orvosom csak 03.17-re adott időpontot. Sztk-s doki véleménye:

"2 mm-es a petezsák. Ez túl kicsi asszonyom, akárhogy is számolom. Szerintem ez egy elhalt terhesség, de nem küldöm el most azonnal kaparásra, várjunk még egy hetet. Illetve a bal petefészkében egy 4 cm-es ciszta van, ez lehet a fájdalom oka." Próbáltam még kérdezgetni az esélyekről, de leoltott, hogy hiába vitatkozok vele, a tényeken nem változtat, Viszontlátásra!

Lendületből idegösszeroppantam. Most tényleg? Ennyi? Kaptunk 6 napot és újra ugyanaz megismétlődik? Nem akartam elfogadni, és átmentem az Uzsoki kóházba, ahova tartozom. 3.5 órát vártam. 2x akartak elküldeni, miközben csak sírni tudtam. Lehet, hogy ez nem így alakult volna, ha előtte 3 hónappal nem  veszítünk el egy babát, de nekem ez a legrosszabb rémálmom volt. Egyszerűen nem voltam magamnál. A férjem be akart jönni, de mondtam, hogy ne, mert amire beér, talán végzek is, és úgysem tud segíteni.

A történetünkben visszatérő szereplő lesz egy rezidens nő, legyen a neve fiktíven dr.Lelketlen (higgyétek el, hogy most ezen 5 percet ültem, mert csak válogatott trágár szavak jutottak eszembe a jellemzése kapcsán). Ő harmadszor ment el mellettem a 3 óra alatt, miközben úgy sírtam, mint akinek összeomlott az élete. A 3.alkalommal megkérdezte, hogy mi a bajom? Elmondtam, hogy lehet, hogy elhalt terhességem van, és pár hónapja már egyszer vetéltem. Jó, majd jön az ügyeletes orvos. Na itt voltam annyira hülye, hogy megkédeztem: "Ön esetleg meg tudna vizsgálni, kérem?" És amit itt kaptam a szemét-mocskos pofámra, amiért ezt meg mertem kérdezni...belém égett.

Kihúzta magát, és a következőt vetette oda foghegyről, eltorzult arccal: "Nem, mert az szabályellenes lenne! Nem vizsgálom meg! Én is emberből vagyok, van munkaidőm és amúgy is éhes vagyok!" Az utolsó részt már nekem háttal sziszegte, majd bevágta az ajtót. Én mindent elhiszek és egészen empatikus embernek tartom magam. Megértem, hogy sokat dolgozik, hogy alul van fizetve és hogy szar pillanatban mertem kérdezni. De hogy mi az anyádvan? Ezt miért így kellett? Egy "nincs rá lehetőségem" pont elég lett volna. Ellenben a leosztásától már a 0-pont alá süllyedtem érzelmileg, 0 tartás, 0 optimizmus és már kontroll nélkül bőgtem, hogy ez még mi a szarért rúg belém, ha látja, hogy teljesen kikészültem?

Nemsokára végre megérkezett az ügyeletes, másik rezidens orvos: nagyon-nagyon kedvesen kikérdezett, megvizsgált, készített ultrahangot, ahol ő is látta a 2 mm-es petezsákot, de azért behívott egy másik orvost is. Ugyanaz lett a mérési eredmény. Gondoltam oké, akkor ennyi. Tényleg elhalt. Ők is csak ekkorának látják. Félve, de megkérdeztem: akkor most tényleg baj van? Tényleg túl kicsi?

"Nem, dehogy is! Miért gondolja így? Ez egy 5 hetes terhességnél teljesen normális, sokszor semmi sem látszódik ilyenkor. Örülhetünk, hogy már ennyit látunk."

Hogy az sztk-s doki miért mondta, hogy gáz van? Elképelésem sincs. Elmúlt 70 éves, talán elszámolta magát, nem tudom...

Akkora megkönnyebbülést éreztem, hogy elsírtam magam. Megint. Csak most örömömben.